Sírjaik hol domborulnak?
avagy barangolás a gyöngyösi sírkertekben
Weboldal bejelentése
Szabálysértő honlap?
Kérünk, jelentsd be!
Ügyfélszolgálat
A Felsővárosi (Kápolnás) Temető
Antal Lajos (1861-1913) ipartestületi elnök sírja
Antal Lajosról, aki jól menő hentes volt Gyöngyösön, a következő anekdota maradt fenn, melyet a Gyöngyösi Lapok 1900. augusztusi száma közölt:
"Antal Lajos Kossuth utczai hentes üzlete előtt nagy igyekezettel imádkozott a napokban egy öreg koldus. A gazda megszánta szegény öreget és egy krajczárt akart neki adni. Már majdnem átadta neki, amikor eszébe jutott, hogy van neki a jégszekrényben egy szafoládé, kissé már kezdett zöldülni is, de azért valahogy még megehető. Kapta magát, odaadta a koldusnak, az öreg ember mohón kapott a szafoládé után, és a hálálkodás egész szótárát kimerítette és rámondatta bőkezű jó szívű hentesre, aki neki mára ilyen jó napot rögtönzött. -
Antal Lajos csak hallgatta az öreg szavait, aki még a haló poraira és az elporladó csontjaira is az ég áldását kívánta, de mikor a koldus a „az adjon isten érette ezer annyit" - nem állhatta meg szó nélkül, hanem odaszólt a koldusnak: „Menjen innen öreg, míg szépen van, mert ha nem takarodik menten, Krisztus utcse fellököm." Hát persze, hogy ostobaság volt a koldustól azt kívánni, hogy egy romlott szafoládé helyett adjon az Isten ezer másikat."
Az egyesült Gyongyösi Ipartestület első rendes közgyűlését 1903. június 29-én rendezték meg. Mivel a korábban megválasztott ideiglenes elnök, Pápay Mihály nem kívánta az elnöki tisztet megtartani, a tagok közfelkiáltással Antal Lajos hentesmestert választották meg vezetőnek. Bár az alakulás megtörtént, a további munka mégsem ment simán. Volt olyan közgyűlés, melyet az iparosok fokozódó lármája miatt nem lehetett megtartani. Október végére odáig fajultak a dolgok, hogy az elöljáróság a testület feloszlatásának a gondolatával is foglalkozott. Hogy ez mégsem következett be, az kizárólag Antal Lajos józanságának és akaraterejének köszönhető. Így a testület lassan ugyan, de elkezdte munkáját. Az alakulás évében 550 tagot számláltak, míg a beszegődő tanoncok száma 123 fő volt.
1906-ban Gyöngyös is belépett az Ipartestületek Országos Szövetségébe. Még ugyanebben az évben, az iparosok érdekeinek védelmében feliratban kérték a városi tanácstól, hogy engedélyezze egy árucsarnok felállítását. A testület munkája 1913-ig a rendes mederben folyt tovább. Egyre inkább előtérbe került a tanoncoktatás. A tanév végén rendezett kiállításon a mester-tanulók gyakorlati tudásukról adtak számot. A legjobb munka elnyerte az Ipartestületi Jutalmat. A kilátásba helyezett díj meghozta a gyümölcsét, hiszen fokozva a munkakedvet egyre inkább növelte a kiállítások színvonalát. A testület csendes fejlődése 1914-ig, az I. világháború kitöréséig tartott. De ezt az első elnök, Antal Lajos már nem érhette meg.
Antal Lajosról a Gyöngyösi Kalendárium 1914-es száma így emlékezik meg: "Gyöngyös város polgársága 1907-ben törvényhatósági tagsággal tisztelte meg, majd városi képviselővé választották. Új munkakörében nemcsak a szakosztályi üléseken, hanem a közgyűléseken is senkit nem bántó, előrelátó felszólalásaival oly elismerést vívott ki magának, hogy még azok is, akik nem voltak egy véleményen vele, szívesen hallgatták, mert meg voltak győződve, hogy Antal Lajos nem önérdekből, hanem szeretett városa iparosainak a javáért harcol.
Mint katholikus ember tevékeny részt vett a gyöngyösi kath. legényegylet működésében, előbb mint pártolótag, később mint védnök, s utóbb haláláig mint igazgatósági tag. Szívének nemessége, áldozatkészsége meg vannak örökítve a legényegylet jegyzőkönyvének lapjain, s az itt maradtak előtt követendő példáúl szolgálnak.
Hogy kimutassa szeretetét azon egyesület iránt, melynek jelszava Istennek dicsőség! Egymásnak segítség! a gyöngyösi tűzoltó testület alapító tagjai sorába lépett. E testületnek egy ideig működő szakaszparancsnoka, az utóbbi időben pártoló tagja volt.
De szíve nemességét semmi sem jelzi jobban, mint az, hogy - neki nem lévén gyermeke. - rokonai gyermekeit vette magához, s szelíd lelkű nejével együtt igaz szülői gondoskodással nevelte fel őket. Szerették is neveltjei, úgy mint saját atyjukat."
Temetésén a polgármester vezetésével Gyöngyös város képviselő testülete, a tűzoltóság, a katolikus legényegylet, az ipartestület és nagyszámú közönség részvéte enyhítette az özvegy és a nevelőapjukat elveszített gyermekek fájdalmát.
Balogh Gyula (1847-1915) egykori polgármester sírja
Balogh Gyula ügyvéd 1889. szeptember 26-án, Csomor Kálmán lemondása után vette át a polgármesteri széket. Megválasztása korántsem volt vitán felüli, hiszen a 177 szavazóból (160 városi képvisel, 17 tisztviselő) eleve csak 138-an voksoltak - a többiek távol maradásukkal fejezték ki, hogy egyik jelöltet sem támogatják - , s közülük is 67-en Balogh Gyula ellenfelére, Szánthó János ügyvédre szavaztak. 71 voks is elég volt azonban ahhoz, hogy Balogh Gyulát polgármesterré válasszák. A Gyöngyös című lap nem mulasztotta el megemlíteni, hogy a "megválasztott polgármestert nem a képviselőtestület, de csak 71 ember választotta meg, s hogy ezen 71 képviselő miként leend képes őt a még hátralévő 106 városi képviselővel szemben fenntartani, esetleg a közellévő nagy választáson megválasztani, az a jövő titka bár, de a helyzetet s a Balogh elleni ellenszenvet ösmerve lehetetlen,...s így csakhamar körömig ég az ördög gyertyája....Ha az önérzetes emberek felélednek, sorompóba lépnek, a helyzet más képet ölt, s akkor a pünkösdi királyság megszűnik,...pedig azoknak be kell következni."
A jóslat nem vált be. Balogh Gyula 18 évig maradt polgármester. Amikor 1915. május 1-jén meghalt, a Mátravidék című lap nekrológjában így értékelte Balogh Gyula polgármesterségét: "Balogh Gyula mint ügyvéd 27 évvel ezelőtt Csomor Kálmán után került a polgármesteri székbe. Az akkori közigazgatási állapotok és a város háztartása még sok tekintetben reformra szorult. Szívós kitartással, s nagy szorgalommal munkálkodott a szükséges rend megteremtésén. A későbbi idők által megkívánt újítások elől azonban mereven elzárkózott. Túlhajtott takarékosságból sokszor szalasztotta el a kínálkozó alkalmat, melyet a város fejlődése érdekében előnyösen kihasználhatott volna. Polgármestersége alatt megemlítésre méltóbb: az iskolák államosítása, melyben azonban már munkatársa a jelenlegi polgármester (Kemény János) akkori tanácsos volt. Ugyancsak őalatta vette kezdetét a villanyvilágítási üggyel való foglalkozás, megoldást azonban már csak Kemény János polgármestersége alatt nyert. Több kísérlet történt továbbá polgármestersége idején az artézi kút létesítésére, azonban - sajnos - az máig sem sikerült. A használatban lévő két mélyfúrású kút lett az eredménye a kísérletezésnek. 15 évi polgármesterségét a képviselőtestület és a tisztikar nagy ünnepséggel jubilálta, s az akkori sajtó részletesen beszámolt működéséről. Ennek emlékére készült a tisztviselői kar fénykép-csoportozata is, mely az anyakönyvi hivatalban látható. Köztisztviselői érdemei elismeréséül, dacára, hogy magánvagyonából - habár szerényen - megélhetett volna, a képviselőtestület 1200 K. kegydíjban részesítette..."
Balogh Gyula élete utolsó 9 évében sokat betegeskedett. Polgármestersége utolsó két évében, 1906 és 1908 között - eltekintve a legutolsó hónapokat - még a hivatalba sem tudott bejárni. Így a város ügyeinek intézése is kicsúszott a kezéből, amiért elég sok támadásban részesült. Leköszönése után visszatért eredeti foglalkozásához, s újra megnyitotta ügyvédi irodáját. Emellett - amennyire betegsége engedte - mint képviselő továbbra is részt vett a közügyekben, valamint város közgazdasági és pénzintézeti életében. Súlyos idegbaja miatt gyakran különbözött össze ezután is az emberekkel, s erre a betegségére vezethető az is vissza, hogy 1915. május 1-jén önkezével vetett életének. 67 éves volt.
Temetése a képviselőtestület, a városi tisztikar és nagyszámú közönség jelenlétében zajlott le. Halálára a város és a pénzintézetek gyászjelentést adtak ki.
Buda István (1843-1917) és felesége sírja
Dr. Bogdán Mihály (1871-1935) orvos sírja
Bulinszky Béla (1918-1986) sírja
Csépány Kálmán (1884-1934) sírja
Csipkay Albert (1888-1919) huszárszázados sírja
Csipkay Albert Orsován, 1888 július hó 4-én született. Apja Csipkay János főerdőtanácsos, anyja Kenessey Jolán volt. A gimnázium négy osztályát Lippán, a katonai főreáliskolát Sopronban végezte el igen jó eredménnyel s innen került a wienerneustadti katonai akadémiába, melynek elvégzése után a cs. és kir. közös lovassághoz osztották be. A gyöngyösi huszároknál kezdte meg szolgálatát s már kezdetben mindenki nagy jövőt jósolt neki.
A háború kitörésekor a 15. huszárezred 2. századában nyert beosztást, a fronton 41 hónapot töltött mint rettenthetetlen bátor katona. Résztvett a komarowi csatában, a második lembergi csatában, a San melletti ütközetekben, a limanowai haditénynél, ott volt Bukovina és Kelet-Galícia visszafoglalásánál. 1915 novemberétől a Sztripa melletti harcokban, majd a Bruszilov elleni offenzívában vett részt a 39. honvéd hadosztály kötelékében. A 39. hadosztályt 1916 szeptemberében bevezényelték Erdélybe s így ennek visszafoglalásánál is élénken részt vett.
1917 áprilisában a 15. huszárezredet beosztották a 6. lovas hadosztályba, itt folytatta Csipkay hadiszolgálatait. Mint századparancsnok szeptember 10-én aknától súlyos comblövést kapott. A harc fáradalmait Gyöngyösön pihente, itt érte utól végzete.
A városban Nemecz József vezetése alatt a munkástanács vette át a hatalmat. Dr. Bozsik Pál plébánost elfogatták és március 31-én a budapesti gyűjtőfogházba szállították; április 23-án pedig a város 14 előkelő polgárát szedték túszul össze.
Ezzel szemben azonban az ellenforradalom is szervezkedett. Gyöngyösön hat ember vállalkozott arra, hogy kicsavarják a kommunisták kezéből a fegyvert. Ezek voltak: Kenyeres János 6. huszárezredbeli kapitány, dr. Puki Árpád ügyvéd, Mihalovits Géza ügyvédjelölt, Király János földmíves, Nagy István vállalkozó és Rosett Miksa ügyvéd.
Ekkor érkezett a híre annak, hogy Egerben felbomlott minden rend s hogy a megszálló csapatok Pándon vannak. Május 2-án, mialatt Kenyeresék a kaszárnyában felfegyverezték a fehér gárdát, addig a városházán Nemecz eltávolításáról tárgyaltak. A direktórium látva, hogy a helyzetnek nem ura többé, egyezséget kötött a fehérekkel, hogy a közbiztonságot felerészben mindkét oldalról átadják. Aznap éjjel utazott fel Budapestre Nemecz József "városparancsnok" és 3-án telefonon érdeklődött a helyzet felől. Megtudta, hogy a diktatúra összeomlott, s a túszokat szabadon bocsátották.
Ekkor üzente Marlinecz Jenő vasmunkásnak, hogy kitartás, ő rövidesen meg fog érkezni a Lenin-fiúkkal. S valóban, a Gödöllőn állomásozó hadsereg-főparancsnokságtól kapott is másnap 60 terroristát 2 gépfegyverrel, mely csapatnak parancsnoka, Thausz Vilmos teljhatalmú megbízatással indult Nemecz vezetése mellett Gyöngyösre. 5-én este érkeztek Gyöngyösre s másnap Thausz forradalmi törvényszéket állított föl, melynek Nemecz József lett az elnöke. Az ellenforradalom vezető emberei idejében elmenekültek az erdőségekbe.
A terrorcsapatnak azonban vér kellett. Ekkor vezettek a nyomozás szálai Csipkay Albert felé. Az ő szereplése ezidőben a következőkben állapíthatók meg: Kenyeres kapitánynak parancsot adott, hogy a Gyöngyöshalászon állomásozó és megbízhatatlan huszároktól két gépfegyvert szállítsanak be, de hogy a huszárok a parancsnak nem engedelmeskedtek, Csipkay Albert lórapattant és Halászra lovagolt. Itt beszédet intézett a katonákhoz, mondván: "A vörös uralomnak vége, a régi rend helyreállott, a közigazgatás újból foglalja el régi helyét, az "elvtárs" megszólítás megszűnt s a katonák újból varrják fel a csillagokat." így sikerült neki a gépfegyvereket behoznia Gyöngyösre. Ez volt bűne szegény Csipkay Albertnek.
Május 6-án hallgatták ki először, de mert jelentősebb ellenforradalmár hurokrakerülésére számítottak, hazaengedték. Csipkay már hat és fél éve lakott Gyöngyösön egy Kovács Pál nevű szőlőbirtokos házában. Házigazdájának Anna nevű leánya éppen e napon tartotta esküvőjét, melyre hivatalos volt a visszatérő kapitány is. A lakodalom vacsoráján megjelent két terrorista vöröskatona s kezükbe kerítették a kapukulcsot s az utcán is erős őrség cirkált, hogy elzárja a menekülés útját. A háziasszony figyelmeztette Csipkayt, kinek ez estén kitűnő kedve volt, a körülményekre s felkérte, hogy meneküljön, de Csipkay azt válaszolta: Nem bánom, ha felakasztanak is: nem szököm, ártatlan vagyok, a parancsot teljesítettem.
Másnap, május 7-én meglátogatta meghitt barátja, Zikály József huszárkapitány, ő volt az utolsó, akivel Csipkay beszélt. Délután három órakor lakásán megjelentek a vöröskatonák, kocsira ültették és a városházára vitték a forradalmi törvényszék elé. A városházán pedig azzal fogadták, hogy a vádbiztos korbáccsal, Thausz pedig ököllel össze-visszaverte s röviden értésére adta, hogy felakasztják, mert a két gépfegyverbehozatallal a diktatúra megdöntésére tört, Csipkay rendíthetetlen nyugalommal hallgatta halálos ítéletét s a bitangoktól nem kért semmit. Letartóztatása után egy óra múlva az akasztófa alá vitték.
Egyenesen, nyugodt fővel lépkedett s mint igaz, bátor és hős katona halt meg. Szemtanúk állítása szerint a legnagyobb brutalitással végeztek vele. Adott jelre a hóhér Stern Izidor budapesti lakos az áldozatot megragadta és a kötelet szabálytalanul az álla elé helyezte, hogy némi levegőhöz jutva, minél nehezebben haljon meg. Tiszti kardbojtját mellére tűzték a fehér szalag mellé és ezen két szimbólum mártírjaként lehelte ki nemes lelkét Gyöngyös piacán május 7-én, délután 4 órakor. Eltemetéséről - az ugyancsak a vörösök által kivégzett Welt Ignácéval együtt - Bruckner Izidorné, a szálloda- és vendéglőtulajdonos felesége gondoskodott. Akkor még - egy fehér koszorún kívül - minden hősnek kijáró pompa nélkül, és nem az őt megillető helyre temették. Újratemetése 1920-ban ezrek részvételével történt meg a Felsővárosi Temető hősök számára kialakított parcellájában.
Csipkay Albert megyilkolásának helyén a két háború közt emléktábla állt, sírjánál pedig rendszeresen megemlékezéseket tartottak. Ezek a 90-es évektől kezdve ismét rendszeressé váltak.
Dévényi Téven ? (1901-1924) sírja
Dezséri Bachó László (1853-1916) városi főszámvevő sírja
Diósi Imre (1933-1988) alezredes sírja
Fogel Gyula (1865-1929) sírja
A Gajdóczky család kriptája
Gyurtsik Sándor (1847-1930) városi levéltárnok sírja
Herbay Dezső (1946-1992) címzetes kanonok, érseki tanácsos sírja
A Kassics és Borhy család kriptája
Kecskés Péter (1898-1986) gimnáziumi tanár sírja
Kemény Ödön csendőrhadnagy és Kemény János (1865-1935) polgármester sírja
Kertész Dezső 81884-1972) sírja
A Kóczián kántorok sírja
A kápolna közelében áll a Szent Bertalan templomban 107 éven át működő Kóczián kántorok sírja. A család négy nemzedéken át szolgálta az egyházközséget: Kóczián Ferenc 1825-1875-ig, Kóczián György 1875-1908-ig, Kóczián Jenő 1908-1929-ig, Kóczián II. György 1929-1933-ig. A Trencsén megyéből származó Kóczián család ősei még III. Ferdinándtól kaptak nemesi oklevelet. Kóczián Ferencnek a szépunokája volt Kóczián Géza (1942-1987) gyógyszerész, etnobotanikus, népi orvoslás kutató. A család kántor tagjai nem csupán a Szent Bertalan templomban szolgáltak. Kóczián Jenő 1908-as megválasztása előtt a gyöngyösi ferences templom kántora volt. Távozása után a ferencrendiek templomához ugyancsak egy Kócziánt, Kóczián Elemért választották meg kántornak. Kóczián György idejében és az ő karvezetésével alakult meg 1890. február 2-án a ma is működő Ferences Kórus.
Kóczián György haláláról így ír Chomor Béla a Mátravidékben: "Kóczián György, a felsőrészi plébánia angyallelkű és érdemdús galambősz kántora 71 éves korában a Teremtőjéhez tért. El voltunk erre készülve, mert fájdalmasan kellett látnunk, hogy az ősz dalnokot a halál megakarta váltani a szenvedéstől, mégis villámcsapásként ért bennönket a hír, hogy Kóczián György halálra vált. Egy kínzó gondolat és érthetetlen sejtelem hatott villámcsapásként. Az, hogy soha többé nem fogjuk hallani a kórusról Kóczián György csengő hangját és szívreható énekeit. Csendes elmúlása mint valami bujdokló nehéz bánat tapad az orgona ezüstfehér sípjaihoz, s azóta ezek hangja egy-egy elfojtott panasz és esdeklő sóhajtás. A tömött akkordok, a csengő-bongó preludiomok szinte észrevétlenül elrebbennek az orgonából - éppúgy mint az ősz dalnok tiszta lelke kiröppent a szenvedéstől elgyötört testből...A Gyöngyösi Főegyházi Énekkar is árva lett és jó öreg karnagyát siratja. Könnyezhetnek is, mert talán soha töbé nem ad a jó Isten nekik olyan hűséges és atyaszívű vezért, mint aminő Kóczián György vala. Csak egy éve múlt, hogy jubilálták őt, aki kitartó, fáradságos munka árán összehozta a kis csapatot...a babérszerző utakon járt és sikert aratott lelkes gárdát. És íme, most kikísérték őt a temetőbe, hogy megpihenhessen....A társadalom sem tudja titkolni könnyeit. Igazoltak ezek a könnyhullajtások is, mert Kóczián György a társadalom önzetlen és általános tiszteletét bírta életében, s így halálában virágsziromként hullhatnak sírhantjára a részvét könnycseppjei...A megtört és megárvult család mély fájdalmát enyhítsék ezek a kiérdemelt részvétkönnyek és az a tudat, hogy előbb-utóbb mindannyian találkozni fogunk azzal, akinek az ajkán a dal nemcsak élt, de megdicsőült is. A halál előtt nincs boldogság, mert a halál után nincs megsemmisülés. Az a hon, ahova az élők-holtak Istene elvezette a hű hitvest, a gondos atyát, és szerető nagyapát, a boldogság hona. Ott nincs fájdalom és szenvedés. Ott örök tavasz zendül és zavartalan öröm lakozik. Ide tért Kóczián György is, akit mindenki kedves halottjaként gyászol és sirat. Ezért nyugodjék meg a gyászoló család a Gondviselés rendeletében..."
Kóczián György temetése 1908. január 5-én volt. A liberát a Szent Bertalan templomban végezték, ahová menet közben bevitték a koporsót. Ugyanitt Török Kálmán esperes plébános, országgyűlési képviselő elbúcsúztatta a halottat. A temetőben Kozmári János városi képviselő a Főegyházi Énekkar szónokaként szép beszéddel vett búcsút Kóczián Györgytől. Az énekkar Sebestyén Lajos karmester vezetése alatt énekelt a gyászszertartáson.
Kóczián György érdemeinek elismeréseként 1908 februárjában a képviselő testület mint házvédnökség egyhangú határozattal az elhunyt fiát, Kóczián Jenőt választotta a Szent Bertalan templom kántorává. Döntöttek arról is, hogy a templom orgonájának karzatján emléktáblát helyeznek el, amelynek a szövege a következő lesz: "Kóczián György kántor, a Főegyházi Énekkar buzgó karmesterének emlékére, aki e helyen 33 évig dícsért ékes dalával és lelkének ihletségével a hatalmas Istent. Állíttatta és vésette az 1908-ik évben a gyöngyösi társadalom."
Kóczián Jenő megüresedett állására az alsóvárosi plébánián pályázatot hirdettek. A jelöltek közt volt - az egyébként megnyerő személyiségű, nagy tiszteletnek örvendő - Hallay György detki kántor is, Török Kálmán országgyűlési képviselő sógora. Az erős politikai nyomás ellenére mégsem őt választotta a testület kántorrá, hanem a korábban Kóczián György mellett segédkező ifjút, Kóczián Elemért. A választás ilyen alakulását nagyban befolyásolta az a tény, hogy a hívek szabályos szimpátiatüntetést szerveztek Kóczián Elemér mellett, amely után Hallay visszalépett. Végül mégsem egy jelölt maradt a színen, hiszen a jászárokszállási kántor, Precsinszky Kálmán, valamint ifj. Fekete János operaénekes és Knopek Dezső is pályázott. Kóczián Elemér megválasztását azonban egyikük sem veszélyeztette.
Annak emlékére, hogy Kóczián Ferenc 1825 decemberében kezdte meg kántori szolgálatát a Szent Bertalan templomban, 10 évvel később, 1926 január 2-án és 3-án ünnepségsorozatot rendeztek. Január 2-án szerenádot tartottak Kóczián Jenő házánál, melynek során a Főegyházi Énekkar Vargha Tivadar főgimnáziumi igazgató saját szerzeményű Üdvözlő dalát adta elő a szerző vezényletében, valamint Bognár Imre énekkari tag mondott beszédet. Január 3-án a Szent Bertalan templomban ünnepélyes hálaadó misét tartottak, melyet Török Kálmán prépost celebrált, s amelyen Bozsik Pál prépost plébános, egyházi elnök mondott szentbeszédet. A szentmise után a városháza dísztermében volt gyűlés, melyen Kemény János, nyugalmazott polgármester mondott beszédet.
A Kócziánok közös sírját megjelölő obeliszkre a Nagy Isten áldunk téged kezdetű egyházi ének első sora és annak kottája is felkerült.
A sírkő alján a Csak az hal meg, akit elfelejtenek felirat olvasható. Nos, a Kóczián kántorokat nem felejtették el.... Egyikükről, Kóczián Jenőről az alábbi írást közli a Mátravidék 1911. februári száma, melyből kitűnik, népszerűnek lenni és anyagilag megbecsültnek lenni nem ugyanaz:
"Kóczián Jenő gyöngyösi kántor eddig arról volt híres, hogy ha végigénekelte is az utcát, nem vitte be a csendőr. S íme, a kutyaidők járása folytán más szempontból is a hírnévre szárnyalt. Nevezetesen: kevesebb a fizetése, mint a város dobosának. Ki se merjük írni számokkal! Hát még ő csak tele gyomorral járhatja a hírnév eme sovány útját, mert hát a sors valamelyes földi javakkal is megáldotta... Ugyanakkor: zsidó hitsorsosainak a közösség nyolc ezer korona évi fizetést adnak, azonkívül minden temetésnél bővebbre szabják a stólapénzt... Az a világ, amikor még olcsó volt az élet, örökre letűnt. Ma már a gyöngyösi kántor is nehezebben tud megélni abból a fizetésből, amit ezelőtt kétszáz évvel szabtak meg, amikor a még a város óráját is egy-ként font faggyuért reperálták."
Kóczián Elemér (1887-1918) kántor sírja
Kozmári Dezső (1857-1907) egykori tűzoltóparancsnok sírja
Honlapkészítés ingyen:
Ez a weblapszerkesztő alkalmas
ingyen weboldal,
ingyen honlap készítés...
Mai: 4
Tegnapi: 8
Heti: 52
Havi: 204
Össz.: 79 435
Látogatottság növelés
Sírjaik hol domborulnak? - © 2008 - 2024 - temetok-gyongyos.hupont.hu